Ez az a műfaj, melyet leginkább csak „visszafelé” lehet „rajzolni”.

1945-ben születtem, e kis ország egyik legszebb táján, Balatonfüreden, megannyi kultúrával megáldott vidékén.

 

Szegény, de gazdag, boldog, kalandokkal teli gyermekkorom volt. Igaz apámat csak három éves koromban láttam először. S ő is a „harmadik gyereket”, miután három év múltával tért haza az orosz hadifogságból. Sokat mesélt, bár lelkükre kötötték, hogy „soha sehol senkinek”. A „Paradicsomot”, ahogy Ő nevezte a hadifogságot, furcsa helynek képzeltem öt-tíz évesen. Később megértettem az elnevezés fanyar jelentését.

Anyám tisztessége, szorgalma és igazságszeretete kísér utamon. Van is elég ütközésem”, de nyugodtan alszom.

Egy öreg vízimalomban születtem a falu végén, egy bővizű forrás, a Siske és a Séd patak mellett. Azóta is szeretem és valami békés megnyugvást áraszt minden vízzel bő város.

Mint Velence és Amszterdam. Furcsa módon e két város későbbi utamon mindig visszahívott.

A füredi gimnáziumi éveim gazdag és tudással teli idők voltak. Latin, történelem és művészettörténet. E két utóbbit Idősebb Navracsics Tibor Tanár Úr oktatta, kivel ma is jó barátságban vagyok. Latin „professzorom” Szilvásy Zoltán volt.

A Balaton akkoriban halban is gazdag volt, de az irodalmi és festészeti gazdagsága is sok útravalót adott.  Illyés Gyula, Borsos Miklós közelsége és személyük, munkásságuk varázsa ma is segít. Borsos mester ajánlásával indultam Olaszországba, Tolnay Károlyhoz, Michelangelo házába, Firenzébe 1978-ban. Ifjúságom idején nyaranta sokat gyalogoltunk, erdőt, vízpartot bejárva.

 

Tíz éves lehettem, mikor egy nap elkezdtem rajzolni, ma is jól emlékszem, gazdagabb szomszédunknál megláttam egy kis festményt. Hazafutottam és papírt, ceruzát kérve visszarohantam lemásolni a képet. Azóta minden áldott nap valamit csinálok. Természetesen 1963 után, az érettségi óta sok minden történt.

Négy alkalommal felvételiztem a Képzőművészeti Főiskolára, míg sikerült bejutnom.

Az előző négy évben voltam kőműves segédmunkás és két évig szobafestő-mázoló, ami az első hivatalos mesterségem.

A főiskolai öt év lázas munkával telt. Festészet és rézkarc, e kettő izgatott és a mai napig felváltva művelem mindkét műfajt.

1966-1971 között tanultam a Képzőművészeti Főiskolán, festőtanárom Szentiványi Lajos Mester, grafikát Ék Sándor és Rozanits Tibor oktatták. Kondor Bélához egyszer eljutottam, tanácsai, mély szomorúsága azóta is velem vannak. Sokat merítettem Rembrandt rézkarcaiból is, bár vele személyesen már nem találkozhattam, hiszen 1669-ben elment a mennyei műtermébe. Bár 1969-ben nagyon közel kerültem a Rézkarc Nagymesteréhez, ugyanis halála 300. évfordulóján a hollandus Rijks Museum bemutatta 400 rézkarcát és 100 festményét! Látnom kellett! Másodjára már útlevelet is kaptam, így eljutottam Amszterdamba, Haarlembe és Antwerpenbe.

1969 a hippi mozgalom csúcsa volt, innét a jól őrzött, felemelt mutatóujjú hangulatból odajutni szürreális álom volt. Hazatérve hasítóan élesen belém vágott a különbség, az a fáziskésés, a merevség, bürokrácia, rugalmatlanság, ami ma is kerékkötője az újnak, a lendületnek.

A kortárs magyar festészet és grafika nem alábbvaló összevetve más ország művészetével.

 

1972-től 1975-ig Derkovits –ösztöndíjat nyertem,

1983-ban a Vigadó Galériában állítottam ki feleségemmel, Decsi Ilona festőművésszel. /TV- 30 perces film/.

1990 Meghívás Fribourgba, Európai Grafika

1991 Tihany - Hertogenbosch, holland-magyar kiállítás.

1993 Szeged Nyári Tárlat, Festészeti díj - Sváby Lajos festőművész zsűrielnők ajánlásával.

2000 Németország, Kiel

2001 Paris, Galerie Lehalle

2002 New York, Manhattan Graphic Center/saját szervezésű kortárs magyar nyomatok/.

2007 Antwerpen, Galerie Epreuve d’Artiste

1990-ben azt hittük tehetünk valamit, így belevágtam álmaim megvalósításába.  A megújult Művészeti Alap MAOE lett, az elnökségben négy évig dolgoztam, létrehozva egy Grafikai Műhelyt Kondor Béla emlékére. Ma is működő, más néven ahol az alapvető grafikai eljárásokat művelhetik a fiatalok. Rézkarc, litográfia és fametszet, ezek az évszázados, nemes nyomtatási eljárások.  Európában a magyar grafikát népszerűsítve kiállításokat szerveztem – Dublin, Írország, /1996/ majd Németország több városában és Hollandiában.

1995-ben Munkácsy-díjat nyertem. Ez évben kis „fél életmű” kiállítás a Csontváry Galériában. Több országos kiállításon kaptam díjakat. 2000-ben a Magyar Művészeti Akadémia elismerését kaptam mezzotinto „Caravaggio” sorozatomra.

Munkáimra 2004-ben elnyertem a Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat Nagydíját és a Tornyai plakettet.

2004-ben meghívást kaptam a Magyar Magic rendezvényre, így Londonban is bemutatkozhattam a Magyar Kulturális Központban a Covent Gardenen.

2005-ben a velencei” Casa del Tintoretto” bemutatta húsz rézkarcomat és mezzotintómat. Előadást tartottam erről a technikáról, ami oly kedves számomra. Olaszországban a Garda tónál meghívásra szintén grafikai kurzust tartottam. Az évek során Hollandiában ahol három hónapig dolgoztam (1979) később Németországban és New Yorkban szerepeltek grafikáim.

2008-ban Balatonfüreden eddigi munkásságom keresztmetszetét mutattam be, egy 70 oldalas igényes színes katalógus kíséretében.

Ebben a kiadványban Hubay Miklós drámaíró, aki munkáim jeles ismerője (Ajánlásával lettem tagja a Société Européenne du Culture Velence, Olaszország- székhelyű társaságnak.)

Wehner Tibor művészettörténész, Klaus Dieter Müller műgyüjtő (Berlin) és Emilio Vedova festőművész (Venezia) írása jelent meg. Hálával gondolok Emilio Vedova Mesterre aki az első jelentős külhoni kiállításomat nyitotta meg Velencében 1978-ban.

Mindig szerettem utazni, 2009-ben tíz napot töltöttem Londonban, ahol a British Museum grafikai „keeper” Antony Griffiths meghívásával tanulmányozhattam évszázadok rézkarc és mezzotinto remekeit.

Van annak valami varázsa, amikor kézbe vehetek egy olyan papírívet, amelyre Rembrandt nyomtatta, rézbekarcolt, maratott „gondolatait”. Az alapvető emberi viszonyok, mozgatórugók semmit sem változtak az utóbbi pár száz év alatt, a régi mesterekkel” beszélgetve” sokat tanulok tőlük.

Természetesen a kortárs alkotók munkáit is érdeklődéssel figyelem. Legutóbb Londonban megnéztem a milliárdos Saatchi Gallery friss, amerikai festészetet bemutató tárlatát. A sok pénz, a nagy terek és a Yorki herceg háromszintes rezidenciája sem segített a képeken, csapnivalóan rosszak voltak. Itthon a mai kortárs festészet jobb, csak a háttér és a sok pénzbe kerülő „felhajtás” hiányzik.

 

Visszatérve „életrajzomra”, eddigi munkáimban a sejtelmes sötétség és a reményt sugárzó fény drámai együttesét kutattam. Minden reggel újabb reményt hoz, hiszen az üres vászon és a csillogó rézlemez nem árulja el mivé változik a munka alatt.

Picasso azt mondta: ”Ha tudnám mi lesz belőle, hozzá se fognék!”

2009-ben a Kogart Galéria 10 mezzotinto nyomatomat vásárolta meg, kortárs gyűjteménye számára. „Véletlen” egybeesés, hogy 2010-ben van 400 éve, hogy Caravaggio meghalt. Sorozatom tisztelgés a Mester munkái előtt.

Sok tervem van, hiszen még csak 65 éves vagyok. Negyvenévnyi festés és rézkarcolás után most a japán fametszet titkait kutatom.

A festészet és a grafika együtt, mindig feltűnik az eltelt ötszáz év mestereinek munkásságában. Elég csak Dürer, Rembrandt, Goya vagy Picasso műveire gondolnunk.

 

Eddigi festészeti munkáimból több magángyűjtemény és hazai múzeum vásárolt. Rézkarcaim megtalálhatóak a British Museumban, a New Yorki Congress Library és a hollandiai Nuenen város hamarosan megnyíló Van Gogh Museumában. /Hat rézkarc Van Goghnak/. Itthon a Nemzeti Galéria és a Miskolci Múzeum vásárolt munkáimból.

A művészet évszázadok óta kíséri az emberiséget, megörökítve békét és háborút, tavaszt és telet, halált és születést.

 

A festék, a rézlemez és a fadúc egy életre feladatot ad és magában foglal minden kifejezési lehetőséget.

„Jelet hagyni”, ahogy Kondor Béla Mester szólt.

A művészet nemesebb minden emberi tevékenységnél.

Negyvenöt éve élek Budapesten. Műtermünk a Váci utcában a „város fölött” a hatodik emeleten van. Feleségemmel több évtizede élek együtt, fiunk Gergely 29 éves. A Balaton és „szülőfalum” hív vissza, de talán még „fiatal” vagyok az elvonulásra.

 

Kéri Imre Munkácsy-díjas festőművész és rézkarcoló Mester.

2010 áprilisa