Tolnay  Károly beszélt nekem először Kéri Imréről.

Személyesen úgy rémlik,  akkor talán nem is ismerte még,  de látta a műveit.

Egy művészettörténésznek ennyi elég,  elvégre a Cinquecento mestereit sem

ismerhette személyesen.  Bíztatott, hogy tüstént  utazzam Firenzéből Velencébe,

ahol még elérem Kéri kiállítását. 1978 nyarán volt ez.

Tolnay felajzott volt, mint mindig,  ha felfedezett az európai kultúra  teljesebbé tételére egy hiányzó láncszemet.  Ilyen hiányzó láncszem akkoriban számára főként egy-egy Michelangelo-rajz azonosítása volt.

Készült a Corpus,  Michelangelo rajzainak összkiadása – Tolnay Károly életének – koronája.  De hiányzó láncszem lehetett egy feltörő tehetségű új művész,

egy ragyogó nő, egy magasszintű beszélgetés – amelynek mértékéül egy életen át normaként emlegette az egykori Vasárnapi Kör nívóját.

Bár Tolnay valőr-érzéke a műalkotások minőségéhez épp úgy, mint az emberekéhez

szigorúan objektív volt,  ám de az értékek felismerésének pillanataiban mindig

extázisba jött.  Lázban égett, amikor egy hamis értéket lesújtott,

vagy egy igazinak a hitelességét kinyilatkoztatta….

Elragadtatással telefonálta nekem egy reggel,  hogy felfedezett egy magyar művészt,

Kéri Imrét. Igaz, hogy a Kéri kiállításáról szóló velencei katalógus,  amelyet Tolnay

letétetett számomra a Casa Buonarroti portásánál – sem szűkölködött elragadtatott

jelzőkben a magyar rézmetszőről szólva.

A katalógus bevezetőjét Emilio Vedova irta,  akit akkor már Magyarországon is

a modern művészet meghatározó mesterei között tartottak számon.

(Hála a magyarul is publikált Herbert Read alapkönyvének a modern művészetről.)

Tolnay elragadtatásának – aki persze Olaszországban pláne jól tudta,  hogy ki

Emilio Vedova – ez az előszó lehetett a gyújtószerkezete.” Fantastico!

Ossessivo!  Ambiguo! ”

Hallom a kagylóból oly hangerővel, hogy el kell tartanom a fülemtől.

És hirtelenjében nem tudtam, hogy Tolnay most a katalógust olvasse-e,

vagy a saját extázisában lobog.

A legközelebbi vasárnap délután, szokás szerint, ott ültünk a Casa Buonarroti

harmadik emeleti kis szalonjában és Hieronymus Boschról beszélgettünk,

Kéri Imre Bosch-motívumokból épített metszetének az igézetében.

Tolnay e képet méltatta. Lelkesen.(A „klíma”tehát biztosítva volt.)…

Annak a feketeségnek a mélységét és bársonyát szavakkal úgyse lehet elmondani,

amelyből Kéri mezzotinto képein kibontakoznak – Caravaggiót idézve-a szenvedő

Krisztusnak, vagy a kettébe vágott borjúkat vivő csuklyás alakoknak a körvonalai.

Mint ahogy nem lehet elmondani szóval a látomás terének felső régióiban kinyíló

kis négyszögletes ablaknak megváltást igérő fénysugarát sem, amely annyiszor

visszatér a képeken.

Utána mondom Emilio Vedovával(bár az ő szava is elhalványul a képek fekete

tűzénél) ossessivo…ossessivo…

1993 Budapest

Hubay Miklós

                                                                        drámaíró